Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

2.Rész:Alexandra

2017-11-04

Volt egy lány akit Szandinak becéztek vagy Alexának. Ez a lány sem élt gazdag körülmények között, de nem is volt szegény. A szülei amit tudta megadtak neki. Volt két báttya az egyiket Daninak hívták a másikat Janónak. Igaz sokat piszkálták egymást de nagyon szerették egymást is. Ha bármi baj volt Alexa bármikor számithatott rájuk és meg is védték. Alexának kevés pasija volt de akik voltak neki arról mindent tudni akartak a báttyái.Ez a lány szégyenlős volt mert ugy gondolta nincs jo alakja és csak egy valamit szeretett magában az a szeme volt. Mindig elitélte de egyben meg is értette azokat akik kárt tettek magukban és ő megfogadta hogy sose fog ehhez folyamodni ha bármilyen nehéz időszaka van akkor sem. De egy nap ő is ehhez folyamodott mert otthon nem alakultak jol a dolgok és nagyon szeretett egy fiút is de ez a srác nagyon nem vett róla tudomást. És ez a lány szépen lassan kezdett megváltozni nem volt már annyira félénk mint az elején.

Hozzászólások (0)